Cook-szigetek a Józsefvárosban április végéig

A Zászlómúzeum idei évadnyitó kiállításán Cook-szigetek: A Csendes-óceán titka címmel mutatkozott be Új Zéland társult állama, amely a szigeten élők minden napjait hozza közel az érdeklődőkhöz.

A megnyitón a himnuszok elhangzását követően Balogh László igazgató üdvözölte a megjelenteket, majd Sárdi Rezső, Új Zéland tiszteletbeli konzulja tartott rövid ország ismertetőt, vázolva a sziget természeti környezetét, történelmét, állami és társadalmi berendezkedését, nemzetközi kapcsolatrendszerét.

Ezt követően igazgató úr, az általa alapított és évente adandó Zászlómúzeum Díjat adott át Dr. Suha Györgynek, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosának, Afrika szakértőnek és Wursner Józsefnek, a Rex-Art Kft. ügyvezető igazgatójának, akik áldozatos munkásságukkal hosszú évek óta segítik a munkájában.

Zentai Oszkár, a Józsefvárosi Önkormányzat Emberi Erőforrás Bizottságának elnöke - egyetértve a konzul úr színes ismertetőjével - röviden felidézte a Józsefváros életében az utóbbi években végbement jelentős beruházásokat, amelyek között számos kulturális intézmény, így a Zászlómúzeum is megújulhatott. Az elnök úr továbbá emlékeztetett arra, hogy Balogh László igazgató úr a gyűjtemény létrehozásával és fáradhatatlan kitartásával igazi közösséget teremtett a kerületben. Büszke arra, hogy a mára már nemzetközi hírnévre szert tett múzeumnak Józsefváros adhat otthont.

Dr. Popper György, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Perjelségek Szövetsége (KMFAP) jelenlévő miniszterelnöke szintén méltatta az igazgató úr és az önkormányzat nemes összefogását amellyel egyre több alkalom nyílhat a tőlünk távoli, sokszor egzotikus országok történelmének, kultúrájának, társadalmi berendezkedésének a megismerésére.
Az igazgató úr zárszavában megköszönte a résztvevők jelenlétét és a méltatásokat. Egyben reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány által a napokban meghirdetett Déli nyitás politikája kapcsán még több afrikai és dél-amerikai ország bemutatására kerülhet sor itt a múzeumban, amelyre midig várja az érdeklődőket.

A megnyitó záróeseményeként Nemecz Katalin táncművész a sziget népviseletében a helyi folklór bemutatásával örvendeztette meg a jelenlévőket. Kedves színfolt volt a budafoki Reneszánsz Hölgyek Társasága Egyesület jelenlévő tagjainak a jelenléte is akik korhű kosztümbe öltözve részvételükkel emelték a kiállítás hangulatát.

Mindenkit szeretettel várunk az április végéig látható kiállításon.