Saint Lucia szigete bemutatkozik a Józsefvárosban

A karibi szigetvilág újabb ékességét ismerhették meg a Zászlómúzeumban egybegyűltek a szigetország bemutatására rendezett kiállításon, ahol Medveczky Iván, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Latin-amerikai és Karibi Főosztályának vezetője és Sántha Péterné Józsefváros alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket.

A kiállítás a szigeten élők minden napjait igyekszik közelebb hozni képekben és egyes tárgyi eszközök bemutatásával az érdeklődők számára. A megnyitón Balogh László igazgató üdvözölte a megjelenteket, majd a himnuszok elhangzását követően a főosztályvezető úr és az alpolgármester asszony tartott rövid ország ismertetőt, vázolva a sziget természeti környezetét, történelmét, állami és társadalmi berendezkedését, nemzetközi kapcsolatrendszerét. Színesítette az ismertetőt, hogy Sántha Péterné alpolgármester asszony térképen is demonstrálva emlékezett felejthetetlen élményeket nyújtó utazása személyes tapasztalataira is.
Az igazgató úr zárszavában megköszönte a résztvevők jelenlétét és a méltatásokat. Egyben reményét fejezte ki, hogy a Zászlómúzeum létesítésének közelgő, huszadik évfordulóját sikerül méltó módon megünnepelni és a jövőben is egyre több alkalom nyílhat a tőlünk távoli, sokszor egzotikus országok történelmének, kultúrájának, társadalmi berendezkedésének a megismerésére amelyre midig várja az érdeklődőket itt a múzeumban.

A megnyitó záróeseményeként Nemecz Katalin és Szenci-Molnár Huanita táncművészek a sziget népviseletébe öltözve a helyi folklór bemutatásával örvendeztették meg a jelenlévőket. Kedves színfolt volt a budafoki Reneszánsz Hölgyek Társasága Egyesület jelenlévő elnök asszonyának, Danyilakisz Katalinnak és az egyesület néhány tagjának a jelenléte, akik korhű kosztümbe öltözve részvételükkel fokozták a kiállítás hangulatát.

Mindenkit szeretettel várunk az október végéig látható kiállításon.