Uganda bemutatkozik a Zászlómúzeumban
Ezúttal újabb, Kelet-Afrikában, az Egyenlítő mentén elhelyezkedő egzotikus országot, az Ugandai Köztársaságot bemutató kiállítás megnyitó ünnepségére került sor a Zászlómúzeumban.
Elöljáróban Balogh László igazgató újdonságként jelentette be, hogy a jövőben „a múzeum új arca megszemélyesítőjeként" Kembe-Sorel Author színművész fogja ellátni az aktuális rendezvényeken a felkonferáló, műsorvezetői teendőket ezzel is színesítve az összejövetelek színvonalát.
Nyirati Katalin a Külgazdasági és Külügyminisztérium, Kelet- és Nyugat-Afrikai osztályvezetője rövid áttekintésében vázolta, hogy Ugandával jelenleg tiszteletbeli konzuli kapcsolat van és ezen keresztül folyik a kétoldalú együttműködés. Kitért arra, hogy a 90-es éveket megelőzően számos afrikai diák tanult Magyarországon. Az ebből eredő lehetőségekre is figyelemmel a magyar kormány a közelmúltban meghirdette a déli nyitás politikájának elindítását, amellyel megnyitotta az ajtókat a magyar és az afrikai gazdaság szereplői előtt. Reményét fejezte ki, hogy a két ország kapcsolatai tovább erősödnek és az együttműködés fokozódik. Végezetül Nyirati Katalin a Külgazdasági és Külügyminisztérium köszönetét tolmácsolta Balogh Lászlónak az áldozatos munkájáért a rendszeres, érdeklődésre számot tartó kiállítások lehetőségeinek a megteremtésére.
Kovács A. Péter, az Ugandai Köztársaság tiszteletbeli konzulja köszöntőjében említette, hogy örömmel támogatja a múzeum ismeretterjesztő tevékenységét, majd röviden említette az ugandai idegenforgalmi lehetőségeket, közöttük is kiemelten a vadászati turizmust.
Balogh Sándor, az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke, a kiállítás megnyitójában szintén üdvözölte Balogh László töretlen lelkesedését és kitartását az afrikai kontinens országainak egymást követő bemutatásáért. Kitért arra is, hogy az egyesület számos erkölcsi és anyagi támogatással, így például kórházak építésével is segíti az afrikai földrész országait, ezzel is szerepet vállalva azok fejlődésének elősegítésében, kultúrájuk népszerűsítésében, mint ahogy jelenleg az ugandai kiállítással is ez a cél.
Balogh László zárszavában megköszönte a munkáját méltató szavakat és a kiállítások megrendezéséhez nyújtott támogatói segítséget, továbbra is bízva a gyümölcsöző együttműködésben. Ennek szimbólumaként emléktárgyat adott át Balogh Sándornak, aki hosszú idő óta rendszeres támogatója az ügynek és a múzeumnak.
A Zászlómúzeum és a kultúrát is támogató egyesületek közötti jó együttműködési kapcsolatokat példázza, hogy Dr. Vámos Lászlóné, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke és Danyilakisz Katalin, a Reneszánsz Hölgyek Társasága Egyesületének elnöke, valamint egyesületeik több tagja, immár sokadszor vett részt az ilyen alkalmakon. A mostani kiállítási megnyitó alatt Répás Szilvia és Milus Alida táncművészek, a Magyar Táncválogatott tagjai tartottak látványos bemutatót és a jól sikerült találkozót hangulatos fogadás, kötetlen beszélgetés zárta.
Készítette:
Dr. Bakó László, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének alapító tagja, a Zászlómúzeum önkéntes segítője