Banglades

A megnyitón Lastofka János a Külgazdasági és Külügyminisztérium Ázsiai és Csendes-óceáni főosztályvezető-helyettese, Dilara Csillik, az Ázsiai – Magyar Egyesület elnöke és Nyerges Ambrus, a Bangladesi Népi Köztársaság tiszteletbeli főkonzulja mondott köszöntőt. Mindhárman röviden megosztották a jelenlévőkkel a független, 156,6 millió lakosú és a Föld egyik legsűrűbben lakott és egyik legnépesebb Dél-Ázsiai országának a történelmi-, politikai és gazdasági helyzetével, kultúrájával kapcsolatos ismereteiket, valamint a rendkívül színes természeti adottságokkal is rendelkező ország turisztikai lehetőségeire is ráirányították az érdeklődők figyelmét.

A megnyitó programját Kembe-Sorel Arthur, a Zászlómúzeum „arca", az Afrikai-Magyar Egyesület szóvivője, színművész konferálta, amelyen közreműködtek Milus Alida és Péter Krisztián táncművészek, a Nyugat-Magyarország táncverseny első helyezettei.
A kiállítás sikeres megrendezéséhez nyújtott támogatásért ez úton is köszönetét fejezi ki az Alfred Nobel Open University Higher Educational Consortium-nak, a Stiefel Eurocart Kft-nek, a MAVIR Zrt-nek, a Szerencsejáték Zrt-nek, a Béres Alapítványnak, a Bourbon Cafénak, a Magyar Természettudományi Múzeumnak, a Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskolának, a Telemat Kft.-nek, az ARZON Kft.-nek

 

„BANGLADES" c. ország-bemutató kiállítás a Zászlómúzeumban 2016. augusztusig

Balogh László, a Zászlómúzeum igazgatója