Honduras

2016 szeptember 21-étől látható itt, a Zászlómúzeumban a Honduras c. kiállítás. A megnyitón Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere és Balogh László múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket.

A kiállítás narrátora Kembe-Sorel Arthur színművész, az Afrikai-magyar Egyesület szóvivője, a Zászlómúzeum „arca"mutatta be a rendezvény további díszvendégeit, Dr Bleuer Istvánt, a Hondurasi Köztársaság tiszteletbeli konzulját, Dr Suha Györgyöt, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosát, címzetes egyetemi tanárt és Tóth Tamást, a Latin-amerikai – Magyar Egyesület (LATIMO) elnökét, akik méltatták a közép-amerikai ország és Magyarország kapcsolatrendszerét, amelynek során a minisztérium részéről elhangzott, hogy Magyarország fontosnak tartja a térség országaival való kapcsolatok fejlesztését, különösen a gazdaság, a kultúra és az oktatás területén. A résztvevők a kiállítás megnyitón az országot bemutató színes fotók mellett Milus Alida és Milus Kira táncművészek előadásában megismerkedhettek a távoli ország zenei világával és tradicionális táncaival is.
A kiállítás támogatói: Honduras Tiszteletbeli Konzulátusa, Gizi Map, Stiefel Eurocart Kft, Rex-Art Kft, Telemat Számítástechnikai Kft, Vendéglátó és Idegenforgalmi Baptista Szakközépiskola és Szakiskola, Cartographia Kft, Práter utcai Vintage, Bourbon Café Bt., Magyar Természettudományi Múzeum, ARZON Irodatechnikai Kft, Béres Alapítvány