Bhutáni Királyság

"Bruttó Nemzeti Boldogság földje" címmel exkluzív kiállítás megnyitójára került sor itt a Zászlómúzeumban. A Himalája lejtőin, Kína és India között elterülő kis ország a Bhutáni Királyság a földünk egyik legelzártabb, legérdekesebb országa, amely fényképek, nemzeti viselet, népművészeti tárgyak, népzene, kegytárgyak, buddhista tekercsképek, hagyományos bambusz íjjak, zászlók segítségével mutatja be az országot.

Azért is különleges jelentőségű a számunkra a mostani bemutató, mivel a két ország között jelenleg nincs diplomáciai kapcsolat, ennek ellenére népes delegáció érkezett ebből az alkalomból a brüsszeli nagykövetségről a múzeumba.

A kiállítást a Bhutáni Királyság Belgiumba és az Európai Unióhoz akkreditált nagykövete, Őexc. Pema Choden asszony nyitotta meg.

Az eseményen Jári Ferenc nagykövet, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Ázsiai és Csendes-óceáni Főosztály vezetője, Dilara Csillik a Magyar – Ázsia Társaság elnöke és Valcsicsák Zoltán a Magyar – Bhutáni Baráti Társaság elnöke mondott köszöntőt kiemelve a kis egzotikus országra jellemző „boldogság politika” sajátosságait összefüggésben a fenntartható fejlődés lehetőségeivel. A megnyitón közreműködött Répás Szilvia és Milus Alida táncművész. A táncok betanulásához Bhutánból itt tartózkodó Samten Yeshey nyújtott segítséget.

A különleges kiállítás 2017. december 5-től 2018. február végéig látogatható itt a Zászlómúzeumban.December 5-én 18 órától a kiállítás helyszínén Valcsicsák Zoltán, Magyar-Bhutáni Baráti Társaság elnöke, diavetítéses előadást tart “Mi a bhutáni boldogság titka?” címmel. Az előadás előtt 17 órától az érdeklődőknek kedvezményes könyvvásár és tárlatvezetés! A belépő csak 500 Ft.

A kiállítás megrendezését támogatta: a Magyar – Bhutáni Baráti Társaság, Primus 1 Mineral Water, Telemat Kft, ARZON Kft, Cartographia Kft, Stiefel Eurocart Kft, VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola, Béres Alapítvány, MAVIR Zrt, Rex-Art Kft, KENS Kft, Bécsi szelet Vendéglő (József krt.), Szerencsejáték Zrt., Emberi Erőforrások Minisztériuma, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Budaörs Város Önkormányzata.